2021-es év értékelése

Összefoglaló a Dunapataji Horgászegyesület 2021. évi eseményeiről

    A 2021-es esztendő ismét a megszokottól eltérő volt a Dunapataji Horgászegyesület életében. A koronavírus járvány helyzet nem tette lehetővé a szokásos februári közgyűlés megtartását. Természetesen ennek ellenére az elnökség alaposan felkészült a 2021-es esztendőre az év elején, bár számos olyan dolog történt, amire nem lehetett felkészülni. A covid járvány további erősödése mellett az első váratlan esemény a halárak ugrásszerű emelkedése volt. 2020 őszén egyesületünk még 650 Ft-ért tudta vásárolni a pontyot kilogrammonként. Ez az az ár 2-3 hónap leforgása alatt közel 25 %-ot emelkedett, és jelzést kaptunk a folyamat folytatódásáról. Ennek tükrében az egyesület elnöksége úgy döntött, hogy még a halárak további emelkedése előtt megvásároljuk áprilisban a tavasszal telepítendő halállomány mellett a nyári és a koraőszi telepítésre szánt halmennyiséget is. Ezt lehetővé tette a jelentős mértékben fogyó horgászjegyek árbevétele, továbbá logikus volt a döntés az új kvótarendszer  miatt is. Az áprilisi nagy mértékű haltelepítés rendben lezajlott, amit a Nébih a helyszínen ellenőrzött, és mindent a legnagyobb rendben talált a halak mennyisége és minősége tekintetében is.

  A tavasszal betelepített 1000 kg kétnyaras ponty, 1000 kg süllő és 12 ezer kg háromnyaras ponty állomány az új horgászrendnek köszönhetően őszig kitartott. Tavasztól őszig szépen lehetett fogni halat Szeliden, és ez további horgászjegy eladásokat eredményezett.  A korábbi évek átlagától többen váltottak éves területi engedélyt a Szelidi-tóra, és ez mellett nagy létszámban érkeztek napijegyet, valamint háromnapos horgászjegyet váltó vendéghorgászok is. A szokásos tavaszi horgászverseny és tótakarítás a járvány miatt  ugyan ismét elmaradt, de a nyári gyermek horgásztábor  már megrendezésre kerülhetett  sokak örömére.

    A nyári tótakarítás rendben lezajlott. (Itt jegyzem meg, hogy a tótakarításokon részt venni nem tudó tagtársakat más személyek is helyettesíthetik.) 

   Szeptember végén Györgye László szervezésében megrendezésre került az M.Baits kupa pontyfogó verseny, amihez az egyesület elnöksége is segítséget nyújtott, valamint a verseny előtt 4600 kg pontyot is telepítettünk. Ennél a telepítésnél körülbelül 800 kg  5-8 kg-os ponty is a tóba került. A verseny szép fogási eredményeket hozott.

    Az őszi járványhelyzet alakulása lehetővé tette a februárban elmaradt egyesületi közgyűlés lebonyolítását, és így október 8-án a közgyűlés megrendezésre került.

   Az ősz folyamán a MOHOSZ ismét pályázatot írt ki az egyesületek támogatására. Galambos Lajos alelnök úr és jómagam ismét elkészítettük pályázatunkat halbeszerzés céljából. Mint kiderült, az 1200 magyarországi horgászegyesület közül 190 egyesület élt a lehetőséggel, és ebből csupán 140 pályázat lett sikeres. A nyertes pályázók átlagosan 1 millió Ft támogatást kapnak, de egyesületünknek sikerült közel 2 millió Ft forrást szerezni. Így 500 kg süllő, 1000 kg kétnyaras ponty, valamint 1000 kg háromnyaras ponty beszerzési értékének  45%-át a Magyar Országos Horgászszövetség fogja fedezni. Mint kiderült, azért ilyen kevés egyesület adott be pályázatot, mert közülük sokan nem tudtak megfelelni a feltételeknek, a pályázatok elkészítése akadályokba ütközött, továbbá nem rendelkeztek elegendő tartalékkal az előfinanszírozáshoz. A pályázati forrásból vásárolt halakon kívül még 4 ezer kg háromnyaras ponty is telepítésre került november 24-én. Az őszi nagytelepítésnél a MOHOSZ felügyelői ellenőrizték a telepítés szabályosságát Szolnoktól Szelidig, és mindent rendben találtak. Ezen haltételeken kívül még 1400 kg vegyes keszeg és apró ponty is a tóba került az ősz folyamán. Mindent együtt véve a 2021. évi haltelepítések mennyisége 26500 kg, ami egy ekkora tó tekintetében országos szinten is kiemelkedő mértékű.

    Sajnos a közelmúltban derült ki, hogy tavaszra egy újabb halár emelkedés várható. Ezt több termelő is jelezte számunkra. Az intenzív vizek üzemeltetői 20-40%-os horgászjegy áremelést jelentettek be a telepítések szinten tartása céljából. Egyesületünk elnöksége úgy döntött, hogy az áremelés mértéke nálunk az alacsonyabb kategóriába fog tartozni országos viszonylatban. Az éves területi engedély 10 ezer Ft-os emelése kevesebb, mint 22 %, ami jelentősnek mondható, de a halár változásokat még így sem követi. 25 ezer kg hal telepítése esetén a halak beszerzési ára minimum 6 millió forinttal fog többe kerülni jövőre, és a horgászjegyek árváltozása  ebből jó estben 4 millió Ft-ot fog fedezni. A hiányzó minimum 2 millió Ft előteremtése egy újabb kihívás lesz az egyesület számára, de az elnökség mindent meg fog tenni a cél érdekében. Sajnos el kell mondanom, hogy ilyen szintű halár robbanás mellett a jelenleg elvihető halmennyiség hosszabb távon nem lesz fenntartható. Közgyűlésünk fog dönteni arról, hogy a jegyárak emelkedjenek tovább, vagy a fogási kvóták csökkenjenek. Az elnökség véleménye szerint kisebb mértékű jegyáremelés, és ez mellett a fogási kvóták enyhébb csökkentése fogja hozni a várt eredményt.

   A legutóbbi elnökségi ülésen úgy döntöttünk, hogy 2022-től (kísérleti jelleggel) bevezetjük a kedvezményes Szelidi-tavi éves területi horgászengedély kiváltásának lehetőségét 70 év felettiek számára. Az a horgásztársunk, aki 2022-ben betölti 70. életévét, válthat egybotos éves engedélyt 50%-os kedvezménnyel 28 ezer forintért. Ebben az esetben a fogási kvóta is fele, mint a normál éves engedély esetében, megegyezik az ifjúsági és a női egybotos horgászengedéllyel fogható halak mennyiségével. Mint említettem, a kedvezményes engedélyt kísérleti jelleggel vezetjük be, és akkor marad forgalomban, ha a jegy tulajdonosai maradéktalanul betartják a szabályokat.

    2022-ben igyekszünk a halőrzést is tovább erősíteni. A halőrök létszámát növeltük, akik egy jól szervezett beosztás szerint lesznek szolgálatban. Ilyen drasztikus halárak mellett kiemelt célunk a halállomány fokozottabb védelmének biztosítása. Az esetleges szabálytalankodók súlyosabb büntetésekre számíthatnak. Ha mindenki betartja a horgászrendben foglalt szabályokat, akkor a Szelidi-tó halállományának megfelelő szinten tartása hosszú távon is biztosított lesz.

    Az őszi tótakarítás rendben lezajlott. Az idősebbek a tóparton gyűjtötték össze a szemetet, a fiatalabbak pedig kiemelték a tóból a sorsukra hagyott elhanyagolt csónakokat. Ezúton is köszönjük az önkormányzattól kapott segítséget. Felhívom a tisztelt Szelidi-tavi horgászok figyelmét arra, hogy a 2022-es évtől csak olyan csónakokból szabad horgászni, amelyikben a tulajdonos adatait tartalmazó névtábla van elhelyezve. A halőrök számon fogják tartani, hogy melyik csónaknak ki a gazdája, és annak elhasználódása esetén az elszállítást nem az önkormányzat és a horgászegyesület fogja elvégezni, hanem ez a csónak tulajdonosának kötelessége lesz. Mindannyiunknak kiemelt érdeke a Szelidi-tó környezetének védelme, tisztaságának megőrzése.  Ezúton is megkérek minden horgászt, hogy ne szemeteljen és erre hívják fel a szabálytalankodók figyelmét is. A halőrök a jövőben a szemetes helyen horgászókat is büntetni fogják. Kizárólag így fogunk tudni ez ügyben is előrelépni.            

  2022-es évi terveik között szerepel a megszokott mennyiségű haltelepítések mellett az egyesületi horgásztanya vizesblokkjának felújítása, valamint a csónakkikötőnk rendbe tétele.

    Végezetül azt kívánom minden horgásztársamnak, hogy ki-ki a még rendelkezésre álló kvótájának megfelelően fogja meg családja számára a karácsonyra szükséges halmennyiséget, és mindenki jó erőben, egészségben, békességben tölthesse az ünnepeket és a téli hónapokat. Vigyázzunk magunkra,  másokra, és persze vigyázzunk a téli vermelésre készülő uszonyos kis barátainkra a tavaszi jó kapás reményében!

                                                                                                                                     Csókás András elnök

További híreink

Hírek és aktualitások

Telepítés (2023.08.30.)

A Dunapataji Horgászegyesület  2023. augusztus 30-án 2200 kg 3 nyaras pontyot telepített a Szelidi-tóba. A telepítésnél a Nébih ellenőrei a halak mennyiségét és minőségét a helyszínen

Tovább olvasom...

Szóljon hozzá